Elérhető a Natura 2000 applikáció
Oktatási célú mobilos applikáció érhető el az Európai Unió jóvoltából. Az applikáció saját leírása szerint:
A Natura 2000 magánerdő gazdálkodói szemmel
A Soproni Egyetem hallgatói számára „Előadássorozat a természetes erdőkért” címmel szervez programsorozatot a WWF Magyarország az Élet az Erdőben projekt keretében. A szabadon látogatható kurzus a Natura 2000 hálózat elméleti és gyakorlati aspektusait járja körbe neves előadók tolmácsolásában. „A Natura 2000 magánerdő gazdálkodói szemmel” című első, teltházas előadáson Duska József, a MEGOSZ ügyvezető elnöke, és Laczkó Péter, a projekt Élő Erdő Díjával kitüntetett magánerdő gazdálkodó osztotta meg tapasztalatait.
Magyar természetvéldelmi projekt nyerte az EU Natura 2000 díját
A természetvédelem kategóriában a „Partnerség a parlagi sasokat érintő mérgezések megszüntetéséért” című pályázat nyerte a 2018-as Natura 2000 díjat – jelentette be még május 18-án Brüsszelben Karmenu Vella, a környezetpolitikáért, a tengerügyekért és a halászati politikáért felelős Európai Uniós biztos.
Módosult a Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések felhívás dokumentációja
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések” című (VP4-12.2.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációja.
NATURA 2000-es gyepterületekre vonatkozó előírások
Mivel közeledik a tavasz, így talán időszerű néhány fontos előírás felfrissítése a NATURA 2000-es gyepterületek vonatkozásában. Az ebbe a kategóriába tartozó gyepeket kétféle módon lehet hasznosítani: kaszálással és legeltetéssel.
LIFEinFORESTS a natura.2000.hu-n
Mától a natura.2000.hu honlapon is elérhetőek a LIFEinFORESTS – Élet az erdőben – című LIFE+ projekt eredményei, kiadványai, prezentációi, illetve egyéb kommunikációs anyagai és online kurzusai.
Natura 2000 needs better management, financing and monitoring, say EU Auditors
Improvements are needed in the management, financing and monitoring of Natura 2000, the EU’s flagship biodiversity programme, according to a new report from the European Court of Auditors. While recognising that Natura 2000 plays an important role in protecting biodiversity, the auditors found shortcomings in management and a lack of reliable information on costs and financing. Funding was not sufficiently tailored to the needs of environmental sites.
A Natura 2000-nek jobb irányításra, finanszírozásra és monitoringra van szüksége
Az Európai Számvevőszék legújabb jelentése szerint az Unió kiemelt biodiverzitási programja, a Natura 2000 irányítása, finanszírozása és monitoringja javításra szorul. A számvevők elismerik, hogy a Natura 2000 fontos szerepet játszik a biológiai sokféleség védelmében, ám megállapítják, hogy irányítását hiányosságok jellemzik, és nem áll rendelkezésre megbízható információ a költségekről és a finanszírozásról. A finanszírozást nem igazították eléggé a védelemre szoruló területek igényeihez.
Erdőgazdálkodóknak
Az Élet az Erdőben című projekt célja a magyarországi Natura 2000 erdők védelmének elősegítése az erdőtulajdonosok, az erdőgazdálkodók, az erdészeti igazgatási szervek, a lakosság és más érintett csoportok együttműködésének kialakításával, a szereplők közötti aktív kommunikáció erősítésével. A projekt legfőbb törekvése, hogy közös tanulási folyamatot kezdeményezzen az érintettek aktív részvételével, amelynek eredményeképpen hatékonyabban érhetőek el a Natura 2000 program céljai.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 3. oldal
- Következő oldal